
Adakozz! – Ennyiből? Majd ha sok lesz!
Szerző: Dani
Azt tapasztalom, hogy a legtöbb emberben megvan valamiféle vágy arra, hogy segítsen másoknak. A legtöbb esetben maga a vágy testet is ölt; általában szívességek, előzékenység, udvariasság formájában. (Ha Neked esetleg más lenne a tapasztalatod, akkor olvasd végig a bejegyzést, lehet, hogy rájössz, mi lehet az oka a másfajta tapasztalásnak). Az azonban, hogy pénzt adjanak, már kevésbé jellemző, főleg ha nem a százasra gondolunk, amit egy hajléktalan kezébe nyomunk lelkünk megnyugtatása és a kínos szituáció mihamarabbi kezelése érdekében. Ha nagyobb összegekre gondolunk – kinek-kinek tíz-, százezrekben vagy milliókban mérendő – akkor már nem ennyire jó a kép.
Most őszintén! Gondolkozz el, Te mikor adtál akár csak tízezer forintot bármilyen jótékony célra?! Az adó 1%-ot nem számolnám ide. Jut eszembe. Egyik külföldi konferencián összefutottam egy magyar sráccal, aki nem rejtette véka alá a jó pénzügyi helyzetét, már-már az volt a benyomásom, hogy kérkedik vele. Aztán egy alkalmas pillanatban feltettem neki a kérdést: – Te mennyit költesz jótékony célokra? – Hirtelen nem tudott megszólalni, de okos (és egós) ember lévén gyorsan feltalálta magát: – Az adó 1%-át jótékony célokra fordítom, ami nem kevés pénz… Meg… Támogatom a volt feleségemet. – De éreztem, hogy ez a kérdés elevenébe talált. Azóta nem találkoztam vele, de remélem, továbbvitte magában a kérdést.
De hát azok, akik nem ennyire jó anyagi helyzetben vannak, mit tehetnek? Nyilván semmit. Számukra ez ki van csukva…
Természetesen nem. Azt gondolom, hogy a nem-adakozó emberek nagyon nagy része arra fogja mentalitását, hogy nincs miből. A semmiből nem lehet adni. … Ennek ellentmond az, hogy tapasztalataim szerint még ma estefelé is pénzért adták az élelmiszert a boltban. Így az a mondat, hogy “Nincs!” egyértelműen hazugság. (Leszámítva mondjuk a teljesen önellátó gazdaságban élő keveseket).
Ja, amúgy egyszer beszélgettem egy hajléktalannal, aki azt mondta, hogy egy óra alatt úgy is meg tud “keresni” néhány ezer(!) forintot, hogy csak beszélgetnek a haverjával, és csak néha-néha kéregetnek… és ha odafigyelnek, és “tolják”, akár ötezer is összejöhet. Óránként… Szóval a hajléktalanokat sem sorolnám a nincstelenek közé.
Miért is “éri meg” adakozni? (Amúgy már a kérdés is furcsa…)
Egyrészt, mert tapasztalataim szerint fantasztikusan jó érzés. Ha nem hiszed, próbáld ki! Annyi lehetőség van adakozásra manapság, mint égen a csillag, alig tudnék olyan területet mondani, ahol bőségesen rendelkezésre áll a pénz. Az egyéni támogatások mellett (amikor megtalálod a rászorulót, és célzottan nyújtasz segítséget) rengeteg alapítvány várja az adományokat. Kiindulásként alapitvany.lap.hu, vagy Google.
A jó érzésen kívül pedig szellemi törvény, hogy azt kapod, amit adsz. Ha jót adsz, jót kapsz, ha rosszat adsz, az is visszajön. Bár tegyük hozzá, hogy elképzelhető, hogy a kapott dolog kikerüli a pénz fázisát. Lehet, hogy azt kapod meg, amire szükséged van ahelyett a pénzösszeg helyett, amin azt megvásárolhatnád.
Egyszóval ha a kevesedből is adsz, az a pillanatnyi örömön kívül az előbb-utóbb visszatér Hozzád, és Téged is gazdagít.
Dani
P.S. Ha az a tapasztalatod, hogy az emberek nem udvariasak, talán nézz körül, Te mit adsz másoknak. Nehogy úgy járj, mint az a hölgy, akivel a minap találkoztam az egyik bevásárlóközpont padjánál, amikor egy nagyobb utazásból tértünk haza (csomagokkal). Ingerültté tette magát, és ezt a hosszú sorra fogta. Puffogva jött ki az áruházból a csomagjaival, ahol az ismerőse ült – pontosan a csomagjaink mellett. Olyan hangnemben sikerült elmondania, hogy pakoljam arrébb a csomagjainkat, hogy egyből elszállt belőlem minden együttműködési szándék (közreműködtem az elszállásában
). Pedig valószínűleg ha normálisan szól, segítőkészséget kap. Mindenki azt kapja, amit ad. (Csak néha nem ilyen gyorsan).
Ha tetszett a bejegyzés, küldd tovább az ismerőseidnek!
Tags: adakozás, jótékonyság, pénzkezelés, spiritualitás


2009. december 12. 00:39
Mas ez a blog, mint amire szamitottam. Azt hittem a szokasos penzugyi tanacsado ceges blabla. Szerencsere nem (amit eddig olvastam).
A posthoz… tenyleg jo adni. Szerintem sokan felnek elkezdeni, mert mi van, ha nem kapnak vissza erte cserebe semmit. Tul keson veszik eszre, h maga az adakozas orommel jar. Raadasul a postot olvasva kihuzhatom magam, en boven tulteljesitettem az 5-10e Ft-ot (csinaltam egy kozhasznu alapitvanyt, nehanyaknak talan mar segitett is), nem bantam meg.
2009. december 12. 00:50
A jó érzésen kívül felismertél-e valami kézzel is fogható következményt annak hatására, hogy adakoztál vagy hogy megcsináltad az alapítványt?
)
(Remélem a többi bejegyzésben sem fogsz csalódni…
2009. december 12. 08:33
Szia Dani, köszönöm hogy megosztottad velem is gondolataidat. Végre valaki aki hasonlóan gondolkodik mint én! Én már évek óta lelkes adományozó vagyok, 3 alapítványt támogatok havi rendszerességgel és remek alanya vagyok a hajléktalanoknak is! Sok barátom értetlenül kérdi: nincs jobb helye a pénzednek? és mindig azt mondom: Ennél jobbat még nem találtam! Ajánlom másoknak is! Üdv:Güni
2009. december 13. 22:11
Válaszként: (i) az alapítvány révén most amatőr művészek képeit visszük körbe az országban, egy vándorkiállításon; (ii) Bp-en egy kávézóban teret adunk másoknak, hogy művészetüket megosszák másokkal, stb.
Több embernek segítettünk, hogy el tudjon indulni. Sajnos ahhoz még kevés idő telt el, hogy néhányuk igazán befutottá válljon, de az elindulás talán nehezebb. Azt hiszem nekik ez a segítség is fontos (volt).
(Szándékos nem írok konkrétumokat, mert nem reklámnak szánom, csak reagálásnak.)
2009. december 15. 09:19
Alighanem rosszul fogalmaztam. Arra voltam kíváncsi, hogy mikor elkezdted az adakozást és az alapítványt, akkor a saját életedben kaptál-e valamit vissza, látszólag a “semmiből”?