
Pénzkezelés és elkötelezettség
Szerző: Dani
Tehát pillanatnyilag ott tartunk, hogy van egy célunk, tudjunk, miért akarjuk, tudjuk, hogy ha megvalósítjuk a célunkat, az érzést is sikerül elérnünk, amit szeretnénk. Hogyan tovább?
Itt az ideje a megvalósításnak. A megvalósításnak azonban van egy nagyon fontos összetevője. Ez pedig az elkötelezettség. Korábbi tanulmányaim során hallottam egy nagyon jó példát az elkötelezettségről, miszerint ha van egy célunk, az olyan, mintha át akarnánk ugrani egy árkot. Az elkötelezettség pedig azzal egyenértékű, hogy mekkora lendülettel futunk neki. Ha teljes sebességgel nekiszaladunk, át tudjuk ugrani. Ha kisebb sebességgel (“hát, nem is tudom, jó lenne, de…”), akkor nem tudjuk átugrani az árkot, és beleesünk. Beleesünk (Brian Tracy szavaival) a Kifogások Völgyébe, ahol olyasmik találhatók, mint “Megpróbáltam, de…”, “Túl öreg vagyok.”, “Túl fiatal vagyok”, “Túl kevés a pénzem.”, “Túl sok a pénzem, hogy kockáztassak.”, “Nekem már úgyis mindegy.” és így tovább.
Azt kell eldöntened, hogy megcsinálod vagy nem csinálod meg. Bármilyen nem komolyan el- és kimondott elhatározás annyit tesz, mintha úgy döntöttél volna, hogy nem teszed meg. Már nem tudom, ki mondta: “Kétféle elkötelezettséget ismerek. Az egyik a 100%-os elkötelezettség, a másik a 0-99%-os elkötelezettség. Az utóbbi nem ér semmit.” Sőt. Ha nem döntesz, akkor is úgy döntöttél, hogy nem változtatsz.
Azzal egyébként semmi gond, ha nem kötelezed el Magad amellett, hogy változtatsz az életeden… Erről az a vicc jut eszembe:
- Miért vonyít az a kutya?
- Szögbe feküdt?
- És miért nem megy arrébb?
- Mert nem fáj neki eléggé.
Neked mennyire fáj a szöged? Hajlandó vagy elköteleződni a változás mellett, vag jó még a régi állapot?
Dani
Tags: célok elérése, elköteleződés, pénzkezelés
A hozzásszólási lehetőséget lezárták.

